Az új felfedezésem az, hogy a vízesések tövében nagyon nagy a szél. :)

Amikor pár napja felmentünk a hegyekbe a katonai rendezvényre, a már szokásos mindennapi eső miatt nem jutottunk el Curug Surodipohoz, egy 120 méteres vízeséshez.

Egyik délután, tanítás után viszont megleptek minket vele a fiúk és elmotoroztunk arrafelé. Itt egy kisebb hegyi túra után elértünk egy pontot, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a vízesésre. 

Majd leereszkedtünk az oromról és lentről is megközelítettük a vízesést. H. tanácsára levettük a cipőket és az utolsó 50 métert mezítláb tettük meg. Már olyan 20 méterre a vízeséstől olyan volt a levegő, mintha apró szemű eső esne, mindenki csuromvizes lett elég rövid időn belül. Ami meglepett, hogy a leeső víztőmeg óriási szelet generált, és úgy álltunk ott, mintha valami filmben lennénk, ahol bekapcsolták az eső- és szélgépet és szállt a hajunk a viharban, míg ha odébb mentünk pár métert, mindez azonnal abba maradt.

A táj valami csodaszép volt megint, felhőkbe vesző meredek hegyek, csiliföldek, káposztaültetvények, banánfák, kávécserjék mindenfelé. Virágok nőnek vadon mindenütt, például orchideabokrok, miközben otthon én mindig szenvedek, hogy életben maradjanak nálam...