Szerencsére Kuta Beach-en is megismertem pár nagyszerű embert, de maga a hely nem jött be annyira, így aztán pár nap után tovább álltam Ubudba. Nagyon egyszerű a közlekedés, minden népszerűbb helyet összekötnek a shuttle buszok, amik a szállodában veszik fel az embereket. Én is így utaztam Ubudba, és az út során elég sok gondom volt a gyomrommal, gondolom az előző napi gintonic(ok) miatt. Így aztán mire megérkeztünk a városba, én már elég készen voltam, csak arra vágytam, hogy elfeküdhessek a szobámban. 

Tegyünk egy kis szobrot erre a járdaszigetre...

Egy hostelben foglaltam szállást, egy különálló szobát. Fájó hassal vánszorogtam el a hostelbe a cókmókkal a hátamon a kuka melegben, de nem volt nagy öröm odaérni sem. Kiderült, hogy a szoba nem létezik, van egy szoba, ami amolyan hostel, tele emeletes ágyakkal, és vannak külön kis bungalók, amiket annál valamivel drágábban adnak ki, mint amennyiért én béreltem volna azt a nem létező szobát. Nem tetszett a dolog egyáltalán, sunyiságot éreztem a lány mézes-mázos arcán, de olyan fáradt voltam, és annyira nem volt kedvem szállást keresgélni, hogy belementem. Másnap részt vettem egy biciklitúrán (arról később), ami előtt kellett volna kapnom valami reggelit, de valahogy az se jött össze, ugyan felbukkant valaki az indulásom előtt fél órával, hogy akkor ő most elmegy boltba és csinál reggelit, mire mondtam, hogy hagyjuk, és vettem inkább én magamnak valamit a kisboltban. Amikor hazaértem a túráról, a lány már ott pörgött, hogy akkor fizessek, és egyébként is hogyhogy nem náluk foglaltam le a túrát. Majd benyögte az árat a szobára, ami hirtelen kétszer annyi lett, mert nem csak kicsit drágább a hely, mint amit eredetileg akartam bérelni, hanem a 200K rupiah az csak egy éjszaka, míg én eredetileg 160 rupiahért foglaltam a bookingon két éjszakára a nemlétező szobát. Nem az összeg, mert igazából nem vészes ez sem, Európában szuperolcsónak számítana, de azt éreztem, hogy sunyít a lány és átvágás az egész, ez pedig nem nagyon esik jól az embernek.  Engedtek valamit az árból, de mondtam, hogy én így már nem érzem jól magam, nagyon kellemetlen nekem ez, hogy ennyi megmagyarázhatatlan dolog történik, és mind az én zsebemre, így lelépek. Gyorsan foglaltam valami szállást a neten, összepakoltam és leléceltem. Megint nehéz volt a cucc, baromi melegem is volt, és közben azon gondolkoztam, hogy nem lett volna egyszerűbb csendben fizetni, de közben nem akartam hagyni, hogy átvágjanak, mentem hát tovább. 

A gonosz hindu démon 

Amikor megérkeztem a másik helyre, teljesen elámultam, olyan gyönyörű volt a szállás, és mintha minden a helyére került volna, mintha kikerültem volna a gonosz hindu démonok kezéből. A teraszról is írtam, és ez vett körül:

Megláttam a recepciónál, hogy tele vannak shuttle buszokkal innen is, és nagyon jó árban, így aztán gyorsan kitaláltam, hogy mi legyen a következő állomás holnap, foglaltam hotelt és shuttlet, majd elmentem balinéz masszázsra. :) Hiába, csak pár napja vagyok hinduföldön, máris érzem a jó démonok segítő erejét! Habár egy fura húzásuk is volt a démonoknak, ugyanis beküldtek valamiért egy óriási békát a szobámba, amitől szívbajt kaptam, de a házigazda szépen kilakoltatta és jót nevetett rajtam. Állítólag ilyen még soha de soha nem történt, de elég huncutul nézett a bácsi :D

Maga Ubud egyébként csodálatos, lehet hogy még visszatérek, annyira tetszik. Nagyon zöld, tele mindenhol csodálatos hindu templomokkal és oltárokkal, pici banánlevélen tálalt áldozatokkal, ami általában pár szem rizsből, kókuszdarabkákból és virágokból áll. Minden reggel kis ceremónia keretében teszik ki ezeket az isteneknek, de ha tehetősebbek, akkor akár naponta kétszer is áldozhatnak. 

Hogy mit lehet Ubudban csinálni? Csodálni az épületeket, balinéz táncelőadásra menni, megnézni a rizsföldeket, templomokat, vásárolni, illetve van egy majomerdőnek nevezett hely, ami egy újabb templom, tele kis zsivány majmokkal akik kiveszik az ember kezéből a telefonját, ha nem vigyáz. Mivel majmokban már volt részem Jáván, ide nem fizettem be, de részt vettem egy jó kis biciklitúrán a hegyekbe, ahol lényegében csak lefelé kellett gurulni a gyönyörű rizsföldek mellett. 

A program része volt egy kávéültetvény meglátogatása, ahol ismét csak a luwik kávét lehetett többek között megvenni, de kóstoltunk több féle kávét, csokiitalt és teát, ahol merészen mixelték a különböző fűszereket a kávéval és teával, mint például a gyömbért, fahéjat, kakaóport, limelevet, kókusztejet, és isteni és meglepő eredmények voltak. A gyömbéres kávé például isteni!

Luwak kávé, a legközelebbi kosárban még tisztítatlanul, emésztés utáni állapotban... ebből lesz aztán a világ egyik legdrágább kávéja, aminek egy csészéje 35-80 USD körül mozog. És én ezt ittam reggelire minden nap Jáván Mr. Tu házában! :)

Rengeteg templom van, ahol a különböző hindu történeteket táncolják el, minden este megtekinthetőek ezek is. Nagyon érdekes volt látni, bár bevallom, nem tudtam mindig felfedezni a táncban mindazt, ami a leírás szerint a sztori volt...

A jó és a rossz harca

Masszázsra és mindenféle kényeztetésre is rengeteg alkalom van, ki is próbáltam már kétszer a balinéz masszázst. Nekünk Európaiaknak (és a többi tehetősebb népségnek ezért tetszik annyira Ázsia a csodálatos természet és kultúra mellett, mert itt mindaz, ami otthon drága, és az ember kétszer meggondolja, hogy ad-e rá ki pénzt, itt nagyon könnyen elérhető. Például a taxi mondjuk legyen maximum 50 ezer rupiah, ami olyan három euro, vagy az étel itt Balin olyan 40-70 ezer rupiah (3-5 euro), Jáván pedig ennek a fele volt. A 60 perces masszázs 70-80000, azaz 5 euro körüli. Mindenhol ezek a nagy számok, sok-sok nullával, és közben nagyon kevés az értéke. Itt az európai középréteg megengedhet magának minden nap jópár kényeztető kis luxust, amit talán otthon kevésbé. 

Étterem Ubudban

MIndezt a balinézek nagyon is tudják, és ez az egyetlen, ami nem tetszik Balin. Nem csak Kuta beachen, hanem máshol is azt tapasztalom, hogy nagyon mennek a 'fehérek' pénztárcája után. Állandóan jönnek a kérdések az utcán, a boltban, az éttermekben, hogy hova mész, mit csinálsz, igen, taxi, hol laksz, stb stb. Nyílván mindez nem azért, mert valóban érdekli őket, hanem mert el akarják adni a saját szolgáltatásukat. Például ma ettem egy kis étteremben, azaz már kifizettem a tulajnak valami pénzt, de még megkérdezte, hogy hol lakom. Nem cseverészésből, mert amint elmondtam, mogorva pofát vágott és békén hagyott az asszonyság. Persze az angoljuk se magas szintű, összesen ezeket a kérdéseket tudják, de akkor is, a jávai emberek sokkal természetesebbek, ártatlanabbak, egyetlen alkalommal se kértek semmit tőlem.

Másik példa a shuttle busz, ahol simán eladtak egyel több jegyet, hogy dőljön a pénz, így hárman ültünk egy sorban a két személyes helyen, és amikor panaszkodtunk, akkor mondta a sofőr, hogy de hát nincs több hely, és majd leszállnak páran, akkor jobb lesz. Hogy miért adtak akkor el annyi helyet, és hogy a következő megálló csak másfél óra múlva lesz, arra már nem tért ki persze. Ilyenek, ravaszkodnak mindig egy kicsit a több pénzért. Kicsit bénának és klisének érzem az Eat Pray Love idézését ezen a ponton, ahol házra gyűjtött a nő a balinéz barátnőjének, és az elkezdett játszogatni, hogy miért is kell még több és még több pénz... hát ilyenek, ha a nagypénzű fehérek közelébe kerülnek, megkergülnek.